Vannak témák, amelyekről nem szeretünk vagy nem merünk beszélni. A halál ilyen téma. De attól, hogy nem akarunk tudomást venni róla, még létezik.

Vannak olyan gyógyíthatatlan betegek, akiken az orvostudomány már nem tud segíteni, gyakran ők maguk kérik, hogy már ne kezeljék őket. Ilyen esetben sokszor a családra hárul, hogy otthon ápolják beteg családtagjukat, ami mázsás terhet róhat a család többi tagjára. Lelkileg, anyagilag, mindenhogyan. A hospice mind a haldoklónak, mind a családjának megoldást nyújthat. Gyakran azonban szégyellik a hozzátartozót odavinni, mert az árulásnak vagy kudarcnak tűnhet. Pedig a hospice éppen arra való, hogy méltósággal, minél kevesebb fájdalommal tudjon távozni az, akinek az élete a végéhez közeledik.

Sok kórházban az a gyakorlat, hogy egy fekete zsákba teszik az elhunyt hozzátartozó holmiját, és úgy adják át a gyásztól amúgy is sújtott családtagoknak. Szerintünk ez megalázó mindenkinek: a gyászolónak, a halottnak, de a személyzetnek is.

A Segítség Közvetítők a Szent László Kórház hospice osztályára látogattak el. Ebben a kórházban már kialakítottak egy szobát, ahol a család az elhunyt személyes tárgyait félrevonulva, a gyászában nem zavarva veheti át. De ez a csendes szoba az a hely is, ahol leülhetnek, ha egy kis nyugalomra, magányra vágynak a látogatáskor, hiszen ezek megterhelő pillanatok. Előzetes konzultáció után a hospice-nak vittünk két fogast és olyan tárolókat, amelyek jobban megadják a kegyelettel teli búcsú lehetőségét, mint a fekete zsákok. Ezen a példaértékű és fontos munkát végző helyen most már méltó módon adhatják át a néhai beteg tárgyait szeretteinek.

A (méltó) halál is a (méltó) élet része.

свернуть