Iratkozz fel a csatornára!

Facebook: facebook.com/azutmagunkhoz
Instagram: instagram.com/az_ut_magunkhoz
Blog: azutmagunkhoz.wordpress.com

Általában elárasztjuk a kedvességünkkel, nagylelkűségünkkel azokat az embereket, akik épp próbálnak túllépni valakin. Romantikusnak és szomorúnak látjuk a helyzetüket.
A szakítás, válás után hosszú ideig fennmaradó kötődés, a másik fél hiányolása miatti fájdalom, az egyoldalú szerelem szépnek és meghatónak tűnhet elsőre, azonban ennél több van mögötte. Egy viszonzatlan szenvedélyhez való ragaszkodás védelmet jelenthet az ellen, hogy új kapcsolatba kezdjünk, ezáltal az azzal járó veszélyektől is. A társadalom számára is elfogadhatóvá tesszük, miért nem tudunk senki mással elköteleződni - és ezzel fel is van húzva az önvédelmi fal.

A szerelemtől való félelmet sok minden generálhatja: például reménytelenség, önutálat, vagy a privát szféránk szégyellése, féltése. Ezek az okok fontos problémák, a hordozójuk azonban sokkal inkább a viszonzatlan szerelmére irányítja a figyelmet, mint hogy ezeket akarja kitárgyalni. Sokkal inkább beszél a neki szenvedést okozó exről, mint a saját önutálatáról, vagy a magánszférája körüli szorongásáról.

Ahhoz, hogy ez a múltbéli személyhez való kötődés megszűnjön, nem az a megfelelő módszer, ha megpróbáljuk meggyőzni magunkat az exünk gyarlóságáról, vagy arról, hogy utálnunk kellene őt. Hanem először is meg kell határoznunk, hogy az iránta érzett vonzalmunknak mik voltak az alapjai. Ebből következően tudunk majd eljutni addig a felismerésig, hogy e vonzó tulajdonságokat nemcsak őbenne, hanem másokban is megtalálhatjuk. Köztük olyanokban, akikkel nem kell átélnünk az exünkkel átélt problémákat, nézeteltéréseket. A hiányolt személy karakterisztikájának vizsgálata paradox módon oda visz, hogy ráébredünk: mást is szerethetünk pont úgy, ahogy őt. Hogy az, amire szükségünk van, messze nemcsak a nekünk fájdalmat okozó személyben található meg.

A viszonzatlan szerelemben való szenvedésünk legromantikusabb része tehát nem az kell legyen, hogy oly hűségesen vágyunk valakire, aki már nem a miénk. Hanem az elköteleződésünk afelől, hogy van valahol valaki, aki elérhető, a miénk lehet, megvan benne mindaz, amire vágyunk, és nem fog elhagyni minket. Mert csodás embernek tart. Még ha ezt nekünk magunknak oly nehéz is elhinnünk.

Forrás: [ Ссылка ]

свернуть