Egy történet azokról, akik magyarok akartak maradni. Élve vagy holtan.
Matúz Gábor filmje egy kiemelkedő, ám a jelentőségéhez képest széles körben még kevéssé ismert eseményről szól: 1919. január 29.-én a helybéli polgárok (vasutasok, iparosok, kereskedők, orvosok, tanárok, diákok) és a környékben állomásozó katonák néhány egysége kiverte Balassagyarmatról a várost két hét óta megszállva tartó cseh csapatokat. A honmentő akció jó néhány halálos áldozatot is követelt, és sokan megsebesültek az összecsapásokban.
Az akkor alakulóban lévő csehszlovák állam antant parancsnokság alatt álló hadserege azzal a szándékkal lépte át a demarkációs vonalat (az Ipoly folyót), s foglalta el Nógrád vármegye székhelyét, hogy majdani határait még délebbre tolja, s ezzel kész helyzet elé állítsa a nagyhatalmakat az első világháború utáni helyzetet rendezni szándékozó párizsi béketárgyalásokon. A példaértékű városi összefogás azonban megakadályozta, hogy a cseh légió katonái hosszú távra berendezkedjenek az Ipoly bal partján, s ezzel megmentettek egy darabka Magyarországot a jövőnek. (Tették ezt "az akkori magyar kormány behódolást sürgető felszólítása ellenére".) A dicső emlékek mellett tehát máig kézzelfogható eredménye van a kiontott vérnek, ezt a győzelmet senki idegen hatalom nem írta felül, Balassagyarmat ma is Magyarország része.
