Ipolybél (szlovákul Bielovce) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Lévai járásában.
Lévától 28 km-re délkeletre, Ipolyságtól 16 km-re délnyugatra, az 564-es út mentén, az Ipoly jobb partján fekszik. Magyar oldalról indulva Vámosmikolával szemben, tőle 2 km-re északra, a magyar határnál található.
Területe már az őskortól fogva lakott. Ezt bizonyítják a zselizi, a hallstatti és a La Tène-kultúra itt megtalált leletei.

A település 1274-ben "Byl" alakban szerepel először oklevélben, de más források szerint már 1138-ban is említik, amikor a dömösi prépostsághoz tartozott. 1342-ben "Beel" néven említi írott forrás. Lakóinak egy része a 16. században református vallású lett. A 17. században a Rudnay, majd a 18. században a Lipthay, Madocsányi, később pedig többek közt a Szentiványi, Majthényi, Rakovszky és Bossányi családok birtoka. 1715-ben 16 háztartása volt. 1828-ban 72 házában 428 lakos élt, akik mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel, régen halászattal is foglalkoztak. A módos községben több vízimalom és szeszgyár is működött. Lakói mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak.

Vályi András szerint "BÉLL. Tót falu Hont Vármegyében Peretséntöl nem meszsze fekszik Ipoly vize mellett, Szakállosnak szomszédságában, mellynek filiája, lakosai katolikusok, birtokosai Dvornokovits, és Madocsányi Uraságok. Határbéli legelője elegendő, mind a’ két féle fája van, szőlő hegye középszerű, első Osztálybéli."[2]

Fényes Elek szerint "Bél, vagy Béel, (Bielovce), magyar falu, Honth vgyében, Ipoly-Pásztóhoz 1/4 mfd. 217 kath., 210 ref. Ref. filial, ekklézsia és oskola. Földjei, rétjei kövérek; bora jó; tölgyes erdeje derék. F. u. többen. Ut. post. Ipoly-Ság."[3]

A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Vámosmikolai járásához tartozott. 1938 és 1945 között ismét Magyarország része.

свернуть