Az eredeti számot egy cigány muzsikus , egy bizonyos Rostás Károly "Huttyán" énekelte fel Esik az esõ címmel valamikor a '70 évek körül, pontosan 1977-ben egy világjáró népdalgyüjtõnek. Aztán ezt a számot az évek során belepte az idõ pora, elfelejtette mindenki ki az a Huttyán, és hogy ez a szám létezik. Aztán a Deep Forest 1993-ban keresgélt ebben a külföldi archívumban, és évtizedekkel a dal feléneklése után megcsinálták a dal feldolgozását. Azonnal sikeres lett. Annyira hogy Magyarországon sem csak Sitti hallotta meg.
Történ ugyanis hogy a rádióban szólt a dal, és Huttyán már régen meghalt mikor a fia meghallotta az apja hangját a rádióban, aztán szólt hogy "édesanyám, apám énekel a rádióban"
Elképzelni sem lehet hogy mit érezhetett ott, akkor Huttyán, az vén cigány özvegye.
1995-ben a Rostás család és a média, konkrétan a Duna Tv segítségével megkereste a kiadót, a Sony-t, elmentek egészen Párizsig, és benyújtották az igényt a dal jogdíjaira. Azóta nem élnek rosszul, és az említett csatorna egy dokumentumfilmet készített az esetrõl.
...és hogy miért volt ez ennyire nagy sláger ? Mert 1995-ben a Freedom Cry Grammy-díjat kapott, az elfeledett, öreg cigánnyal.
Azóta eltelt 18 év, de Sittiben még mindig élnek a reggeli emlékek, a kávé friss illata, és a hajnali harmat csillogása, és a becsukja a szemét még látja maga elõtt önmagát, 8 évesen, ahogy nézi apukáját elsétálni messze, messze...
