Türelemmel kitartani

Tudom, hogy várni a legnehezebb pont,
a legnehezebb idő, s ez a tébolyultság rabja.
Hogy az ingatag talaj, nem egy álláspont,
s a türelem virágát, a veszteglés is szabja.
A karokban remegés, a tétovaság kínos,
s minden ami bizonytalan, messzire lökhető.
A szerelmi vallomás, emellett már maníros,
s az útról a józan ész, riasztva szöktető.

De ne haragudj rám, mert gyenge némely részem,
a szívemmel összeforrt végtagok kötege.
Önbizalmam rég volt, tán már nem emlékszem,
fejemen a feledés, szorító fövege.
Mögöttem a pusztaság, az otthontalan síkság,
a hidegnek tüze, s a jégnek melege.
Múltamon egy rozsdás kolonc, s ketyeg rajta a bírság,
sokaknak ebből lehet, idővel elege.

Várni sose vigalom, nem is nyereményjáték,
s nem is kérheti, idődet senki sem.
De van, hogy türelembe csomagolt ajándék,
olyan értéket rejt, mi nincs már senkiben.
Arany szívem olyan fallal építettem körbe,
mi sokakat elüldöz, sokakat kifáraszt.
Pedig ha lenne, ki nem hagyna gödörbe,
pont addig szeretném, míg a halál el nem választ.

Verset írta:
Bene László Krisztián

Előadja:
Pápai Erika

Többi verseim megtalálhatóak ezen az oldalon:
[ Ссылка ]

свернуть