[ Ссылка ]
A II. világháború idején Kassán laktunk, és készültünk haza a szüleinkhez, Mándokra. Már este összepakoltunk, de éjjel egy súgó „valami" jött, és megfogta a lábamat az ágyban.
- Kislányom, - mondta - ne induljatok el, mert veszedelem vár rátok. Maradjatok itthon!
Felkeltettem a férjemet, nem tudtam, mit csináljak.
Ő sem értette, hogy lehetett ez, de mivel én nem ismertem az édesanyját, elmondtam milyen selyemkendő volt a nyakában. A férjem erre azt mondta, hogy ebben volt eltemetve.
Ezek után nem indultunk el, és másnap 10 órakor bombázták Csapot. Mi pont 10 órára értünk volna az állomásra. Ez az eset nagyon bennem maradt, pedig hát nem ismertem az édesanyját. Nem mentünk el a két gyerekkel, hanem otthon hallgattuk a rádióban, hogy Csapot bombázták. Így maradtunk életben!
