Előfordult már veled, hogy korán reggel volt alkalmad megfigyelni az ébredő nagyváros moraját? Tóth Árpád érzékletes verse Budapestet örökíti meg, a körút, a modern városi élet helyszíne elevenedik meg a szemünk láttára, és megmutatja, hogy a hétköznapi dolgok is milyen csodálatosak, gyönyörködtetőek lehetnek.

Iratkozz fel még több versért: [ Ссылка ]

Tóth Árpád idejében a I. világháború rányomta bélyegét a kor hangulatára, társadalmára, művészetére. Ebben az időben jelentek meg hazánkban az új technikai újdonságok és velük új társadalmi rétegek, amik a nagyváros, egy körút reggelében együtt ébrednek...

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még
Üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.

A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.

Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...

свернуть