Konzervatív. Magyar. Kultuszminiszter. Klebelsberg Kuno portréja az Axiómán. Nem hosszabb, mint egy espresso. ☕️

Ha tetszett a videó, kövess minket az alábbi platformokon:

▲ YouTubeon ➡️[ Ссылка ]
▲ Facebookon ➡️ [ Ссылка ]
▲ Instagram ➡️ [ Ссылка ]
▲ TikTok ➡️ [ Ссылка ]
▲ Twitter ➡️ [ Ссылка ]
▲ Honlapunkon ➡️ [ Ссылка ]

Iratkozz fel hírlevelünkre extra tartalmakért, hogy elsőként érhesd el az Axióma Plusz beszélgetéseket ➡️ [ Ссылка ]

Ha értékesnek tartod a munkánk, akkor itt támogathatsz minket:
[ Ссылка ]

For our videos available in English click here: [ Ссылка ]

Szöveg:

Hiú hermafrodita, aki két kézzel szórja a közpénzt - állítják a szabadkőművesek és a fajvédők. A történelemkönyvek viszont rátermett kultúrpolitikusként jegyzik. Ősei vérüket adták Magyarországért, ellenségei mégis német neve miatt vették célkeresztbe.

Klebelsberg Kuno. Szorgalmas diák, államférfi, a Bethlen-kormány fáradhatatlan kultuszminisztere.

Mit tudunk róla?

Gyenge testalkatú, magas műveltségű, visszafogott karakter. Politikai krédója egyértelmű: “A magyar hazát [...] nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá.”

Klebelsberg 1875. november 13-án született az Arad megyei Magyarpécskán. Fehérváron a ciszterciek híres gimnáziumába járt, ahol a szerzetesek Isten és a család szeretetére tanították. Budapesten jogot hallgatott, majd “fogalmazó segédként” kezdte pályafutását a közigazgatásban.

Tizenkét év során, hat miniszterelnök alatt dolgozott. Lépésről-lépésre haladt előre a hivatalnoki ranglétrán. A háború derekán még nem sejtette, hogy életének legnehezebb pillanatai ezután következnek: 1918 október 31-én értesült arról, hogy példaképét, Tisza Istvánt, egykori kormányfőt meggyilkolták.

Nem csoda, hogy sok kortársához hasonlóan lesújtó véleményt alkotott az őszirózsás forradalomról: “A jó hazafinak kétségbeejtő volt látni, hogy miképpen vergődik az ország tehetségtelen álforradalmárok kezén” - írta a Budapesti Hírlapban

A Tanácsköztársaság kommunistái elől rejtőzködni kényszerült, de hogyan lett a bujkáló hivatalnokból belügyminiszter?

Bethlen Istvántól a bársonyszéket nem lelkesedésből, hanem kötelességtudatból fogadta el. A trianoni Magyarország ugyanis tragikus helyzetbe került. A kisantant fojtogató gyűrűjében stabilitásra volt szükség, ezért fél év alatt olyan választójogi reformot hajtott végre, amely biztosította a keresztény nemzeti kormány hegemóniáját, és visszaszorította a szélsőjobboldali erőket.

Csak ezt követően került pályája csúcsára, hiszen kilenc évig kultuszminiszterként szolgálta hazáját.

Ahhoz, hogy megértsük gondolkodását, két fogalmat kell tisztáznunk. Az első a kultúrfölény-elmélet, amelynek lényege, hogy a térség népei között versengés van. Ebben a versenyben a legfontosabb tényező a kultúra, ezért meg kell őrizni azt az előkelő helyet, amelyet a magyarok jobb kulturális teljesítményük alapján birtokoltak.

A második az ezzel összefüggésben lévő neonacionalizmus, amely kimondja, hogy a régi magyar politika célja már nem aktuális. Egyrészt azért, mert nem kell harcolni az osztrák központosítás ellen, hiszen elszakadtunk Ausztriától. Másrészt nem szükséges a magyar állameszmére tanítani a nemzetiségeket, mivel a háború után elveszítettük őket.

Klebelsberg a régi helyett tehát új nacionalizmust ajánlott, amelynek értelmét így fogalmazta meg: “Művelt és jómódú nemzet akarunk lenni [...] fajsúlyosabb, mint a bennünket környező népek.”

Ez nagy álomnak tűnt, hiszen Trianon miatt odaveszett a nemzeti vagyon és az iskolák több, mint 60%-a, a diákok közel fele, sőt, a kolozsvári és pozsonyi egyetem is idegen kézre került.

Azonban ez sem szegte kedvét. Kultúrpolitikájával a magyarok általános műveltségét folyamatosan emelte, de az elitképzésre is nagy hangsúlyt fektetett. Precízen ültette gyakorlatba az elméletet:

Fejlesztette a könyvtárakat, a múzeumokat, és az egyetemeket. Külföldi magyar intézeteket hozott létre Bécsben, Berlinben, Párizsban és Rómában. Ezt követően nagyszabású népiskola-építési programot vitt végbe, amellyel elsősorban az elmaradottabb Alföld magyarságát támogatta.

Feleségével harmonikus házasságban élt, szabadidejében szeretett olvasni, vagy pesthidegkúti otthonában kertészkedni.

1932. október 11-én, alig ötvenhétévesen érte a halál. Tízezrek gyászolták.
Magyarország egyik legnagyobb kultúrpolitikusa a Szegedi dóm kriptájában nyugszik.

свернуть