Éjfél, csak egy hang sír a éjben,
És a Hold gyűrött arcán ül egy fáradt mosoly.
kin a járdán egy sárgult levél haldoklik még,
És a szél fölöttünk zúg.
Emlék, ne hagyj magamra, várj még!
Ezt a félelmes holdfényt végre el kell, hogy űzd.
Régi órák, te boldog múlt, te rég volt remény.
Édes emlék kell, hogy élj.
Minden gázláng intő jel,
És titkot rejt minden árnyék.
Az égbolt sötét, de a felhők ködén
A fény most végre áttör.
Felgyúl, s porrá ég minden kétség,
Ezt a megváltó érzést ó de rég vártam én.
És az új nap, ha véget ér egy pillanat ként,
Új reményként visszatér.
Füsttől, ködtől szürke éj,
S te hűvös színtelen hajnal.
Egy gázláng néz, utószor sóhajt felém,
És az álomkép mind széthull.
Várj még,ne légy Te is csak emlék,
Ha csak magamban élnék érzem elvesznék én.
Kell, hogy itt légy, hogy megérints, hogy boldoggá tégy.
Kell, hogy érezz, kell, hogy élj
