Hányszor érezzük azt, hogy jó lenne, ha nem mondanánk ki valamit, mert nem gondoljuk komolyan, csak vitatkozni vágyik valami zsigeri, ördögi erő bennünk. Mégis megtesszük, kimondjuk. S abban a pillanatban tudjuk már, hogy ezt bánni fogjuk, amikor kieresztjük az ellenálló szavainkat a fogaink közül. Majd amikor felrémlik a helyzet és újra halljuk magunkban a visszaidézett beszélgetést - mert az bizony újra és újra előtör belőlünk - minduntalan nehezen törődünk bele a buta makacsságba.
Egy gyönyörű vers és egy nem mindennapi beszélgetés Lutter Imrével egy mindenkivel előforduló helyzetről...
Iratkozz fel még több versért: [ Ссылка ]
Ady, aki magát úgy jellemezte, hogy "Katolikus szellemben nevelt kálvinista volt", gyermekkori élményét idézi fel, amikor apjával „a két nyakas, magyar kálvinista” az erdőben Istenről beszélgettek. Az apa gyakorló vallásos ember volt, míg ő elutasította Istent. A találkozás után húsz évvel már bántja az akkori tagadás, az egykori dac, a szenvedélyes állhatatosság visszavonhatatlan, helyrehozhatatlan és maradandó emléke.
Földessy Gyula szerint ez a költemény "a kálvinista Ady katolikus vallási hangulata". Néhány nappal A Sion-hegy alatt című vers megjelenése után a még mindig Budapesten tartózkodó, de leveleinek tanúsága szerint a szülőfalujába vágyó Ady folytatta a gyermekkorra, az otthoni vallásos környezetre való emlékezését.
#lutterimre #verspercek #versek
