Eötvös József (1813-1871)
Magyarország 1514-ben (1847)
A magyar reformkorszak egyik legégetőbb problémája a jobbágyfelszabadítás volt. A negyvenes évek magyar politikai harcainak tapasztalatai és az 1846-os galíciai parasztlázadás – amelyet a bécsi udvar szított, hogy a lengyel nemesek függetlenségi törekvéseivel saját jobbágyságát állítsa szembe – adták Eötvös kezébe a tollat. Úgy érezte, fel kell hívnia a könnyen bekövetkezhető hasonló fordulat veszélyére a magyar nemesség figyelmét. A galíciai események nélkül, amelyek Vörösmartyból is az elkeseredés hangjait váltották ki (Az emberek), nehezen érthető az író félelme: úgy véli, nem hangsúlyozhatja eléggé, hogy a nemesség reformmozgalmai mellé kell állítani a népet, nehogy a félrevezetett és politikailag járatlan parasztságot a progresszió ellen lehessen fordítani. Eötvös azonban attól is fél, hogy a nép köréből kiinduló esetleges forradalmi tömegmozgalom a nemességet és az elért gazdasági és kulturális eredményeket is elsöpörhetné. Nemesi lelkifurdalásának és saját osztálya kritikájának múltba vetített képével azokat az előzményeket keresi, amelyek kialakították a XIX. századi magyar társadalmi viszonyokat. Célját maga árulja el előszavában: ,A történetek ismerete szövétnek, melyet, hogy biztosan haladjon, minden nemzetnek követni kell: s nem lehet a költőnek feladata eltakarni a világot, melyet az jelen viszonyainkra terjeszthetne, vagy közé vegyített idegen anyagokkal meghamisítani a forrást, melyből talán keserű, de mindég üdvös tanulságokat meríthetünk.” Művét tehát kemény figyelmeztetésnek szánja a reformokkal makacsul szembeforduló nemességnek.

Forrás: [ Ссылка ]

свернуть